A fenegyerek

Az egyik vidéki városunk, a múlt század első harmadában, olyan dinamikusan kezdett fejlődni és terjeszkedni, hogy mire a város vezetősége észbe kapott a régi temető a belváros határa lett. Ebben a sírkertben már nagyon sok olyan sír volt, amit nem gondoztak, de még jócskán voltak szépen rendben tartott sírok is. Bár új temetésre az illetékesek nem adtak ki engedélyt, de a temető felszámolása még egy ideig váratott magára. Halottak napján a kis iskolásokat ide vitték ki a tanítóik. A szépen feldíszített sírokat megszemléltetve a kis diákokkal, erről a kegyeleti napról fogalmazást írattak velük.

Sok, szép kripta ékeskedett itt. Ezek általában márvánnyal voltak burkolva, aranyozott feliratokkal és díszítésekkel. Legtöbbjükön azonban már mutatkozott az idő vasfoga. Látszott, hogy hiányoznak a gondos kezek, már minden az enyészetre van bízva. Egyébként a belváros felől elég magas, tömör tégla kerítés volt hivatva a kíváncsi szemeket gátolni, a nem éppen tökéletesnek mondható látványtól. Ezzel a kerítéssel párhuzamosan haladt a várost átszelő és egyben a város legforgalmasabb útja. Az út túloldalán több emeletes épületek sorakoztak. Onnan természetesen szabad rálátás nyílt a túlnyomórészt elhanyagolt temetőre. Ezekben a házakban, a nagy lakásokban, általában jó módú emberek laktak. Komoly társadalmi élet folyt itt. Gyakran esett szó arról, hogy jó lenne, ha eltűnne már végre a közelükből a temető. Jól lehetne a helyét hasznosítani és ezzel a várost sokkal szebbé lehetne varázsolni.

Így telt-múlt az idő unalmas egyszerűséggel. Az emberek szajkók módjára, csak önmagukat ismételték, de említésre méltó dolog nem történt. Ám végre mégis csak volt valami, amire a temetővel szembeni lakók felfigyelhettek. Nyár volt, tombolt a kánikula. Az emberek a nyitott ablakoknál sem tudtak jól aludni. Egyesek felkeltek és kimentek az erkélyre. Megdöbbenve látták, hogy az egyik kriptánál fények imbolyognak. Ez néhány óráig is eltartott. Majd sötét lett.

Másnap erről beszélt a város. Sok -féle vélemény hangzott el. Mindenki biztos volt abban, hogy ez feltétlen valami sötét dolog kell, hogy legyen. De senkinek sem volt mersze ezt leleplezni. Izgatottan várták a következő éjszakát. Minden lakó vendéget hívott, hogy együtt izgulhassanak. A kisebb gyerekeket korán lefektették, aki tehette az udvari szobákba. A nők nyugtatókat vettek be, mert hát mit lehessen tudni. A férfiak a poharakból merítették a bátorságot. Nagy traccs partik folytak minden lakásban. Megegyeztek abban, hogy igyekeznek csendben maradni, de ezt is csak bent teszik. Az erkélyre senki sem mehet ki, mert akkor ezeket a lehetetlen sötét alakokat elijesztik. Pedig hát nem ez a cél. De, hogy tulajdonképpen mi is a cél, azt nem tudták, odáig nem jutottak el. A rendőrséget feltétlen ki kell hagyni egyenlőre mindenből, mert akkor nyilván vége lenne az izgalomnak. És valljuk be őszintén, milyen jó is egy ilyen kis izgalom. Ami mellett mindenki számára a lakás fojtogató melegében biztosítva van a biztonsága. És itt bent mindenki elszánt és tettre kész. A legjobb az egészben, hogy végre nem egyforma unalmasak az esték és ki tudja mit hoz az éjszaka.

Ezúttal egy másik kriptánál gyúlt ki a fény és imbolygásával tartotta lázban az összegyűlt vendég sereget. Senki nem mozdult a kivilágítatlan szobák ablakától, amíg ki nem hunyt a fény. Pedig ismét órákig volt világítás a kriptában. Ezt egyenesen egy jelenségnek fogták fel. Halálos csendben figyelték, még a lélegzetük is elakadt, nemhogy megszólalni mertek volna.

Következő nap csak erről beszélt a város. A férfiaknak nem volt idejük dolgozni, mert ezt meg kellett tárgyalni. Az üzletek üresen tátongtak, kivéve az élelmiszer boltokat. A fél város vendégségbe igyekezett a régi temető közelébe, ki-ki alapon. Minden lakás dugig megtelt vendégekkel. Sötétedésig izgalmukban ettek-ittak az emberek. Szerettek volna többet tudni, mint a háziak. Mivel nem sokat hallhattak tőlük, sok mindent kitaláltak, amivel a frászt hozták rájuk. Tetőpontra hágott az izgalom, mikor egy harmadik kriptánál jelent meg az imbolygó kis fény. Na ez már több volt a soknál. Ebbe aztán mindent bele lehetett magyarázni. Mert ugye 3 a magyar igazság. A mesékben is a 3 szerepel a legtöbbet. És itt is ez a harmadik éjszaka, itt most feltétlen történni kell valaminek. De vajon mi lesz az a valami. Senki sem tudta, de mindenki nagyon félt, attól ami most majd bekövetkezik és amit természetesen senki nem tud megakadályozni. Sajnos kicsik vagyunk ahhoz, hogy egy ilyen földöntúli dologba egyáltalán bele avatkozhassunk. Mert eljutottak addig, hogy már nem sötét bűnözőkre gyanakodtak. Ó nem, most már holt biztos, hogy ez valamiféle szellem járás. Ezek a földöntúli lények összefognak és megbosszulják, hogy a város készül felszámolni a birodalmukat. Semmi kétség, hogy csak erről lehet szó. Reszketve álltak az ablakoknál és szánták-bánták bűneiket. Azt is megbánták, hogy egyáltalán idejöttek éjszakázni. Fogadalmakat tettek, ha ezt az éjszakát megússzák, soha többé nem kíváncsiskodnak, soha többé nem vétkeznek, az eddigi bűneik bocsánatáért pedig egymással licitálva ígérgettek a szent Antalnak.

Hirtelen megnyíltak az ég csatornái, nagy intenzitással elkezdett zuhogni az eső. A villámok sűrűn cikáztak az égen. Minden villámlást fülsiketítő robaj követett. Rettenetes égiháború volt ez. Ilyenre senki nem emlékezett. Mikor végre csendesedett a vihar, a jelenlévők csodálkozva észlelték, hogy a kriptából továbbra is dereng a fény. Ettől még jobban megrémültek. Már magyarázkodni sem próbálkoztak, nem is mertek. Már pirkadt a hajnal, mikor eltűnt az állandóan mozgó gyéren világító kis fény. Azt gondolták, hogy a felkelő nap fénye nyomja el, azért nem látják.

Továbbra is a legfontosabb téma volt a város életében a temetői história. Mindenkit érdekelt, mindenki erről beszélt. És senki nem tudta, hogy mi lehet ez tulajdonképpen. Olyan pánik uralkodott az emberekben, hogy a negyedik estét már senki sem merte megkockáztatni. A háziak is leengedték a redőnyöket és nem mertek kinézni az ablakon. Így nem láthatták, hogy a kriptákban már mindenütt sötét van, sehol semmi fény. Befejeződött a temetői kaland, csak később tudták meg, hogy mi is volt az voltaképpen.

2. rész

A városban lakott egy három gyerekes család. Az asszony otthon volt a gyerekeivel. A férj alkalmi munkát végzett, de a fizetése nagy részét mindig elitta. Lali 15, Zsuzsi12, végül Gyöngyi10 éves volt. A 3 gyerek aktívan részt vett, a kenyérkereső munkában. Iskola kötelesek voltak, de rendszeresen távol voltak az iskolától .E miatt sok baja volt a családnak. A két kislány játszi könnyedséggel tulajdonított el tárgyakat, édességet, élvezeti cikkeket, élelmiszert, gyümölcsöt, búcsúban, kirakodó vásárban piacon boltokban. Ezeket azután fillérekért eladták. A fiú nagyobb lopásokat valósított meg, ezeken gyakran lebukott. Így javító nevelő intézetbe került. Onnan többször megszökött. Mindig megtalálták és vissza vitték. Jelenleg is ez történt, megszökött a javítóból és haza gyalogolt a szülővárosába. Nem mert haza menni a szüleihez, mert ott keresték legelőször. Így napközben beszerző úton volt, éjjel pedig a temetőben éjszakázott a kriptákban. Összegyűjtögette a maradék gyertyákat, mécseseket és azzal világított magának. Ezzel tartotta pánikban 3 éjszaka a város lakóit. De a negyedik napon a rendőrök felismerték és visszavitték az intézetbe. Ezért volt a negyedik éjszaka már, mint eddig is, sötét a temető, mert nem volt több éjszaka a kriptáknak lakója.

Kiss Lászlóné

Forrás