Karcsi bácsi

A családi ház építés kellős közepén tartottunk, mikor egy fára ragasztott hirdetést vettünk észre. Ez  egy burkoló anyagokat árusító, de megszűnő raktár végkiárusítását hirdette. Nekünk éppen aktuális volt ez a téma, így elmentünk megnézni. Sajnáltuk, hogy előbb nem értesültünk erről a felszámolásról, mert egyedileg tervezett és nagyon szép árut találtunk. A baj csak az volt, hogy gyakorlatilag üres volt a raktár. A választék is elég gyér volt már és a maradék készletek sem voltak számottevők. Néhány doboz csempét azért sikerült vásárolni. Találtunk egy padlóburkoló lapot, ami nagyon megtetszett. Azonban éppen csak a tényleges szükségletet fedezte, tartalék már nem volt belőle. Nagy gondban voltunk. A raktár tulajdonosa felajánlotta, hogy szükség esetén a nagybani vásárlóitól szerez nekünk egy dobozzal. Így megvettük ezt a padlólapot.

Lerakásnál is láttuk, hogy jó volt a választás, mert nagyon mutatós felület készült vele. De számolni kellett a várható anyag hiánnyal és az ezzel járó beszerzési izgalmakkal. Bármilyen ügyes is egy burkoló, mindig kerül ki a keze alól néhány törött, vagy csorba darab, amit nem lehet felhasználni. Most is ez történt.

Felhívtam hát az eladót, hogy ígéretére emlékeztessem. Kedvesen vállalta a beszerzést, erre néhány nap türelmet kért cserébe rögtön megkért, ha tudok a környéken eladó lakást gondoljak rá, mert őt érdekelné. Ha sikerül valamit intézni, majd felhív. Egyébként szólítsam nyugodtan Karcsi bácsinak.
A szomszédban volt két eladó lakás, megérdeklődtem a vonatkozó feltételeket, felírtam őket, elvittem és bedobtam a Karcsi bácsi posta ládájába.

Végre megszólalt a várva-várt telefon. Karcsi bácsi tájékoztatott, hogy meg van az anyag, nagyon nehéz volt találni, mert mindenütt elfogyott. Mondta, hogy jöjjek el, megkapom a címet, megadta a doboz árat, a többit majd nála szóban. Lediktálta a lakása címét, megjelölt egy elég kora reggeli időpontot, amit én elfogadtam. Nyomatékosan felhívta a figyelmemet arra, hogy pontos legyek, mert csupán öt perce van számomra, mivel az unokájával mennek kutyát sétáltatni, ez neki mindennél fontosabb, hiszen ez a nap fénypontja.
Eddig is szimpatikusnak találtam az idős urat, de hogy ennyire szereti az unokáját, ez nálam még lényegesen emelte a tekintélyét.

Mindig erényem volt a pontosság, de most még jobban odafigyeltem. Sikerült egy negyed órával a megbeszélt időpontnál előbb érkeznem. Vártam tíz percet, azután megnyomtam a kaputelefon gombját, semmi válasz. Öt perc múlva újra csengettem, azután még kétszer, semmi reagálás. Ideges lettem, gondoltam várok még egy ideig és nagyon szomorú leszek, ha hiába jöttem és mi lesz a burkolásra váró felülettel, vagy netán burkolhatatlanná minősíthető felülettel!?

Körülbelül félóra késéssel észrevettem a közeledő Karcsi bácsit, mellette lépkedett egy német vizsla. Üdvözölt mikor meglátott, betessékelt a kapun, de nem magyarázkodott. Lifttel mentünk a második emeletre, ott volt a lakása. Egy harmonikusan berendezett, pálmákkal övezett, tágas, egymásba nyíló három szobás volt. Sarok lakás lévén, az összefüggő ablaksor megsokszorozta a csodálatos panoráma lenyűgöző szépségét.

Samu a vizsla egy angol komornyik méltóságával járkált a lakásban, mintegy tüntetve a jelenlétével. Mindenütt ott volt, mindent észrevett, de nem barátkozott és véleményt sem nyilvánított.

Karcsi bácsi egy bársonnyal bevont, kényelmes, öblös fotelra mutatva hellyel kínált. Utána a kezembe adott egy papír darabot egy címmel, ahol a hiányzó anyagot átvehetem, majd ott kell az árát rendezni – mondta.

„De ezért miért kellett idejönnöm? – gondoltam. Hangosan azonban csak köszönetet mormoltam, majd felálltam és az ajtó felé indultam. Karcsi bácsi visszatartott, úgy viselkedett mint aki egy kicsit zavarban van.

Kisvártatva megszólalt: – Asszonyom, én hazudtam magának! Láthatta, hogy nem az unokámmal voltam kutyát sétáltatni, hanem sajnos csak egyedül.
–    Ezek szerint nincs unokája? – kérdeztem.
–    Hogyne lenne, méghozzá nem is akármilyen!
–   Akkor bizonyára elaludt a gyermek, vagy netán nem volt kedve korán kelni, ez még nem ok a kétségbe esésre. Holnap biztosan eljön és kiengeszteli a nagypapáját.
–  Nem sajnos ma sem jött és holnap sem jön, pedig emiatt forgattam fel az én gondosan megalapozott nyugalmas kis életem. Munka címén tulajdonképpen a hobbimat csináltam. Az én tervezésem alapján mindig annyi csempe és padlóburkolólap készült amennyit rendeltem, ha fogyóban volt, új tervek alapján már készült egy új sorozat. Örömömet leltem benne, hogy nagyon kelendő volt az árú, nem okozott gondot soha. A szabadidőmet pedig az unokámmal töltöttem.
Megkérdezhetem, hogy mi okozta ezt a nagy változást? És lehet -e valahogyan orvosolni?
–  Én korán özvegy lettem, egyedül maradtam az egyetlen kislányommal. Szerencsénkre jól megértettük egymást, jól megvoltunk. Mikor a lányom férjhez ment a szomszéd utcába költözött. Zsoltika születése után én sokat besegítettem a lányomnak. Örömmel tettem, kedvem leltem benne, szinte lelki szükségletnek számított. Nagyon szeretem a kis unokámat és ő is engem.
Akkor mi a baj?
–   Két éve a lányomat elhagyta a férje egy kolléganője miatt. Iduskám akkor vidékre helyeztette magát, elmenekült az emlékei elől. A nagyobb baj az, hogy mindent felszámolt, úgy érezte itt többé nincs keresni valója. Nem hallgatott rám, a lakását is eladta. Azóta egyszer sem volt itthon, én járok hozzájuk látogatóba. Néha elhozom a Zsoltikát néhány napra. Tőle tudom, hogy nem tudnak ott megszokni, nem képesek beilleszkedni. Egyszóval nem érzik jól magukat, visszavágyódnak. Egyébként meg mi is nagyon hiányzunk egymásnak. A lányom már nagyjából kiheverte a férje távozását. Elérkezett az idő, most kell lépnem!
Mit akar tenni?
−  Már egy egész sereg eladó lakás címét összegyűjtöttem itt a környéken. Most Iduskámat kellene rávennem, hogy jöjjön el és válassza ki a nekik megfelelőt. A többi már az én feladatom lenne. Megvenném, szükség esetén felújítanám nekik a lakást és ismét a közelembe lehetnének az én drága gyermekeim!
−  Most már értem, miért számolt fel mindent. Ez a feladat teljes embert kíván.
–   Igen, ez így igaz. De, ha ez sikerül, én a szó szoros értelmében is „teljes ember” leszek! Újra egy család lehetünk. Én igyekezni fogok a lányomnak besegíteni, lehetőleg zökkenő mentessé tenni az életét. Remélem, hogy majd rámosolyog a szerencse és sikerül másodszorra megtalálni neki valóban az igazit. És utoljára, de nem utolsósorban egy csodálatos szerepre készülök, szeretnék főállású nagypapa lenni!
–    Ez valóban csodálatos, szívből kívánom, hogy minden terve sikerüljön és igazán nagyon örülök Karcsi bácsi, hogy megismerhettem!

Kiss Lászlóné

Forrás