Miután Irén és Laci eljutottak a házasságkötés gondolatáig, megbeszélték egy-egy hétvégére a bemutatkozó célú, családi látogatásokat. Először Irén családjához készültek. Szombat délután kimentek a keleti pályaudvarra, mert a vonat onnan indult. A Budapest-Hegyeshalom útvonalon kellett utazni. Akkoriban ez volt az egyetlen villamosított vasútvonal az országban. A Kandó Kálmán nevével fémjelzett mozdony gyorsan és szinte zajtalanul repítette az elegáns, hosszú pullmankocsikat. Az első- és másodosztály helyett, akkor párnás és fapados elnevezésű osztályok voltak. Még az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy az 50-es években első osztály nem is volt, csak második- és harmadik. Azonban a harmadik osztálynak minősített fapados is, elég kényelmet nyújtott.
A következő héten, szintén szombat délután, Laci családjához utaztak, a déli pályaudvarról. Mire kiértek, már vidáman pöfögött a kis gőzmozdony a rövid, nyitott peronos kocsikból álló szerelvény előtt. Laci felidézte emlékezetében a korszerű, zárt pullmankocsikat, az utazást kellemesebbé tevő belső terükkel együtt. Tudta, hogy ez a vonat, azt meg sem közelítheti. Pedig ugyan mit számított ez akkor, az ifjú szerelmespárnak. A lényeg csak az volt, hogy együtt lehessenek. Lacinak eszébe jutott valami, megállt, megfogta Irén kezét és azt mondta: „Csöpikém, felétek a vonatok csak párnás és fapados osztályokkal közlekednek, míg felénk, a párnás és fapadoson kívül, nézd csak, még van „Gyékényes” is!
Kiss Lászlóné
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése