Irén és Laci szerettek volna összeházasodni, csak találni kellett volna egy albérletet. Elkezdték a napi lapokat és a hirdetőtáblákat böngészni, de sikertelenül. Bementek hát egy ügynök irodájába, akitől komoly biztatást kaptak. Egy nagyobb összeg letétele után, adott három címet, hogy nézzék meg melyik albérletet találják megfelelőnek. Azonban mindegyik bérbeadó mondta, hogy házaspárnak nem adják ki a lakást, ezt egyébként az ügynökkel is megbeszélték. Visszamentek az irodába, ott ismét kaptak három címet, azzal ugyanígy jártak. Laci nagyon dühős lett. Alaposan megmondta a véleményét a szélhámos ügynöknek, mondta, hogy nem áll jót magáért, ha a pénzét vissza nem kapja. A megrémült pasas a pénzt azonnal visszafizette. Ezek után valahonnan előkerült egy hófehér hajú, idős asszony, Nusi néni. Ő megígérte, hogy ha a föld alól is, de rövid idő alatt szerez nekik albérletet. Hamarosan elment személyesen, egy külön bejáratú albérleti szobát megnézni, amit két férfinek akartak kiadni. Mondta, hogy a fiatalok egy óra múlva jöjjenek utána. Addig igyekezett puhítani a háziakat. Akik miután találkoztak Irénnel és Lacival néhány perces beszélgetés után kiadták nekik a szobát. Laci örömében, az egyáltalán nem szégyenlős Nusi néninek az árajánlatát, jócskán megtetézte.
Irén és Laci most már boldogan gyalogoltak a párás, ködös, hideg novemberi éjszakában. A sikerélmény belül melegítette őket, de azért fázósan karoltak egymásba. Ezt az örömnapot méltóan kell befejezni gondolták. Ezért betértek az éjjel-nappal nyitva tartó Közértbe és áldomásként ittak egy jó forró kakaót. Ami most olyan jól esett nekik, mint még máskor soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése