Vera és Béla békés, kiegyensúlyozott házasságban éltek. Hasonló munkakörben dolgoztak, csak más vállalatnál. Gyakran kellett nekik vidékre utazni. Béla a saját kocsijukat vette igénybe, Vera vállalati kocsit, vagy vonatot. Két gyermekük már egyetemre járt. Ők nagyon megértették és szerették egymást. Tevékeny, alkotó emberek voltak. Így még jobban összehozta őket az alkotási vágy és az azzal járó sikerélmény. Tíz éve vásároltak egy telket a velencei tónál, építtettek rá egy nyaralót. Sok mindent Béla maga készített, persze Vera mindenbe besegített. Mind a ketten örökké tele voltak ötletekkel, gyakran túllicitálták egymást. Néhány hónapja készült el életük legnagyobb alkotása. Béla esténként és hétvégeken egyedül lambériázta, mesterfokon az egész nyaralót. Ezzel teljesen befejeződött az évek óta tartó építkezés. Még kiegészítették néhány aprósággal a berendezést és a család most már mindent tökéletesnek tartott. Egy tágas, szépen berendezett amerikai konyha uralta a nyaralót. Ezt körítették a hálófülkék és a mellék helyiségek. Minden kényelmes és szép volt bennük.
A nyaraló felszentelésének ünnepét, sok vendéggel Béla 50. születésnapjára tervezték. Ez remekül sikerült. Béla a gyönyörű lambériáért annyi dicséretet kapott, hogy egészen elbízta magát. Úgy érezte, ezt másoknak is látni kell. Ha arra vezetett kiutazásoknál az útja, meghívta a kocsijában utazó kollégákat egy kávéra, teára, vagy egy üdítőitalra. Közben elmesélte az építkezés történetét, kiemelve a saját kezű ténykedést. Ilyenkor büszkén hallgatta a lambériájáról szóló dicshimnuszokat. Vera ugyanezt tette, ő boldogan nyugtázta, hogy a szeretett férfi gondos munkája, mindenkitől elismerésben résesül. Ha tehették, összekapcsolták a kellemeset a hasznossal. Vagyis, ha lehetett Vera a munkahelyéről, vagy kiszállásból a nyaralóba utazott Béla útba ejtette és onnan együtt mentek haza. Ez az életforma egyenesen csodálatos volt számukra.
Egy alkalommal Béla kettesben utazott ki Evelinnel, őt még alig ismerte, mert csak néhány hete lépett be a vállalathoz. Jövet-menet jól elbeszélgettek. Megkérdezte tőle, hogy meghívhatja - e egy üdítőre a nyaralójukba. A nő igennel válaszolt. Bementek. Evelin el volt ragadtatva. Üdítő helyett, azonban egy konyakot kért. Leült a kényelmes, kárpitozott kerevetre és a férfira kacsintva megjegyezte: „milyen jó rugalmas ez a kerevet, érdemes lenne kipróbálni!” Béla csodálkozó tekintettel kérdezte: „hogy érted ezt?” „Ahogyan mondom” felelte, nevetve Evelin. Néhány másodperc múlva gúnyos iróniával hozzátette: „csak nem vagy gyáva!?” Béla lelki szemei előtt még csupán, egy villanásnyira, megjelent felesége barátságos, mosolygós arca, mielőtt beigazolta a kolléganőjének, hogy ő bizony nem gyáva!
Vera kétségbeesett állapotban kereste fel, Bélának egy megbízható kolléganőjét és a segítségét kérte. Elmondta neki, hogy egy idő óta nagyon megváltozott férjével a kapcsolatuk. Béla ideges, mogorva, nincsenek tervei, hanyagolja a családot, főleg őt, és örökké nagyon elfoglalt. Este későn jár haza, ezt eddig soha nem tette. De képtelenség ebből az állapotból kimozdítani. A napokban Béla zakójának a zsebében talált egy kis cédulát, melyen az állt, hogy: „Többször kerestelek, ma este várlak! Evacskád.”Azt kérte, segítsen kinyomozni, hogy ki lehet ez a kolléganő. Hogy egyáltalán lehet -e esélye, ha harcolni akar a férjéért. Mert, ha ez egy csini baba, vagy egy fiatal kis pipi, akkor nem teszi magát nevetségessé. A meghatódott, kedves kolléganő biztosította Verát, hogy minden tőle telhetőt megtesz és amint megtud valamit, jelentkezik.
Mikor Vera este fáradtan és rosszkedvűen hazaért, kisírt szemű anyósa fogadta. Közölte, hogy Béla véglegesen elköltözött egy nőhöz. A mama nagyon szerette a menyét és teljes mértékben osztozott a fájdalmában. Azonos véleményen volt vele. Vera két sírógörcs között a jóságos mama karjaiban megpihenve, csendesen csak annyit mondott: „tudja mama, Bélával azt terveztük, hogy a jövő hónapban esedékes 30. házassági évfordulónkat is, a nyaralóban ünnepeljük.”
Kiss Irén
Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése