/1990/
Valahol a Duna mentén, van egy helység Kulcs a neve
Távolabb terül a község, közel nyaraló telepe.
Szépséges, szép kies táj ez, hegy és folyam határolja
Hegyen és völgyben egyaránt, árnyas erdők sorozata.
Hal és vad itt akad bőven, a körülmények kedvezők
Szürke bundás vad nyulacskák, s pettyes őzek is lelhetők.
Napsugár bearanyozza, a madárdalos tájakat
Tarka pillangók köszöntik, a sokszínű virágokat.
Sík mezőkön gulya legel, kolomp szava messze hallik
Csengő-bongó harang szóval, az éterben találkozik.
A terebélyes gyümölcsfák, zamatos termést kínálnak
Szőlő és a futóhomok, az aranyló nedűért társak.
Az emberek jók s kedvesek, ott jártamban tapasztaltam
Igaz több mint 40 évre, nézek vissza írásomban.
Mert akkor a falu vénje, hívta fel figyelmem arra
Hogy egy kis erdő rejtekén, álldogál a Tündér Szikla.
A tetején lévő nagy kő, bejáratát jól elzárja
Illegális behatolást, mindenkor e kő kizárja.
A fedkő a néphit szerint, hét évenként tova gördül
A barlangból tündérlányok, özönlenek seregestül.
24 órán keresztül, világunkkal ismerkednek
És azután szépen sorban, barlangjukba visszamennek.
A helyére billen ismét, a monumentális szikla
Mely a hegy belsejét zárja, s ez a “ tündér titkok nyitja”.
Hej, de sokan vállalkoztak, hogy a titkot felderítsék
Minden próba kudarcba fult, hogy a követ elgörgessék.
Csupán egy olyan ember volt, ki mindent látott és hallott
A csodás élményeiből, nekünk ízelítőt adott.
Egy szegény pásztorfiú volt, ki a nyáját legeltette
És vidáman tilinkózva, búját szélnek eresztette
Éjszaka amíg nem aludt, csillagos eget kémlelte
A hold ezüstjét csodálta, tücskök zenéjét élvezte.
Egyszer nyáron pont éjfélkor, egy halk robaj ébresztette
Ezt földöntúli szép zene, majd tündöklő fény követte.
Ábel nem volt azonban rest, tehát rögtön odaszaladt
Oly’ csodálatosat látott, lélegzete majd elakadt.
A szépséges tündérlányok, mint kiderült három tucat
Trillázva és énekelve, hagyták el a barlangjukat.
Hajuk derekukat verte, homlokukon csillag fénylett
Hamvas bőrük elárulta, ők nem akármilyen lények.
Szemük ragyogó drágakő, szájuk akár egy cseresznye
Foguk két igazgyöngy füzér, hangjuk dallamos lágy zene
Derekuk mint karcsú nádszál, lágy szellőtől hajladozó
A járásuk ingó-ringó, minden lépés csengettyűszó.
A ruhájuk fátyolszerű, földig érő, lágyan omló
Minden mozdulatra lebben, mint sok aranyos pillangó.
Pasztell színek kavalkádja, arannyal- ezüsttel átszőve
Káprázatos és igéző, nem lehet betelni vele.
A hold ezüstös fényénél, vidáman táncot lejtenek
Kacagnak és énekelnek, élvezik ők az életet.
Hajnaltájban szétszaladnak, fűről harmatot gyűjteni
Szép arcukat ezzel mossák, üde pírját ez megőrzi.
Virágkehely színig töltve, harmat a gyöngyöző ital
Jókedvűen fogyasztanak, koccintanak és száll a dal.
Majd a Dunához sietnek, a hűs habokat kedvelik
Gyermekies vidámsággal, játszadoznak ott reggelig.
Víz tükrébe mosolyognak, úgy fésülik a hajukat
Tetszelegve hajladoznak, nézik kecses formáikat.
Játszótársuk akad bőven, mert őz, nyúl, szarvas inni jő
Nagyvadakon lovagolva, kerül sorra a legelő.
Erdő mélyén kerek tisztás, illatos, friss füvet kínál
Míg az állatok legelnek, virágot szed sok tündér lány.
Koszorú lesz a virágból, a szép tündérkék fejére
Aztán ismét folytatódik, a tánc, játék és zene
Olyan csodálatra méltó, e pompás lények játéka
Hogy az égi tünemények is, bekapcsolódnak abba.
A csillagok egész éjjel, csak álmosan sziporkáznak
És nem hunyják le szemüket, mert olyan szép, amit látnak.
A hold képe kerekre nő, hogy minél többet láthasson
Nappal is az égen marad, nehogy valamit kihagyjon.
A nap szünet nélkül ragyog és korábban kel, mint máskor
Este sem tér nyugovóra, kerüli őt is az álom.
Szellő bókot halkan suttog, lágy rezdülése cirógat
Éjjel-nappal ő jelen van és szeszélyesen osztogat.
Parancsára a víz sima, ha úgy akarja hullámzik
Esőfelhőt messze űzi, de gyakran a nap sem látszik.
Az égen a felhők látják, hogy mi történik idelent
Arany keretbe foglalják, az emlékezetes jelent.
A vidámság egész nap tart, zavartalan és fesztelen
Sok élőlény részt vesz ebben, kívánják vége ne legyen.
Éhség ellen bogyót szednek, az erdőben és cserjésben
Édes nektár italt kínál, sok virág saját kelyhében.
Estefelé mindenki hoz, az ünnepélyre valamit
Hiány semmiben ne legyen, tartson soká ha jól esik.
Mókuscsalád mogyorót hoz, a méhek illatos mézet
A nyuszi salátát cipel, az őzek finom, friss füvet.
Süni eperrel érkezik. fogas a szarvas trófea
Tücsök a hegedűt hozza, madarak szállnak trillázva.
Pillangók virágport hoznak, a fecskepár virág füzért
Bagolyszem lampiont pótol, a szentjánosbogár szór fényt.
Közel éjfélig tart a bál, mindenki boldog és vidám
Ábel rejtekén szemléli, ezt a csodás harmóniát.
Éjfél előtt néhány perccel, ismét tündöklő fény terjed
A tündérkék libasorban, nyomban arra igyekeznek
Mosolyogva integetnek, kedves játszótársaiknak
ígérik hogy hét év múlva, újra majd itt találkoznak.
Mikor minden tündér lányka, bement a hegy belsejébe
Határozott mozdulattal, billen a szikla a helyére.
Sötétség borul a tájra és minden elcsendesedik
A hold fáradtan aludni tér, s nem bújik elő reggelig.
A csillagok is behunyják, sziporkázó szép szemüket
Még csak a szellő sem rebben, ő is nyugodni sietett.
Még a vig tücsök koma is, hegedűjét félreteszi
A hosszú vigalom után, a vackába megy pihenni.
Ábel nem tud elaludni, a sok élmény hatására
Szüntelenül gondolkozik és a helyét nem találja.
Szeretne ő messze menni, tündérországba eljutni
Érzi ez csak álom lehet, s nem fog valósággá válni.
Szépen lassan belenyugszik, elmeséli amit látott
Feljegyzi e fontos napot, s várja az új találkozót.
